Hamisítás

 

A hamisítással, szerzői joggal és az ezekhez kapcsolódó törvénnyel foglalkozó honlapján a Pintz és Társai eligazodást kíván nyújtani a szerzői jogok jogosultjainak és a szellemi termékek felhasználóinak. A Pintz és Társai szakemberei immár több mint 25 éve foglalkoznak különféle iparjogvédelmi és szerzői jogi ügyekkel, és sikeresen képviselik az ügyfeleket a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (korábbi nevén Szabadalmi Hivatal) és más hatóságok előtt. Az iroda fő profilja a szellemi tulajdon, és készséggel áll mindazok rendelkezésére, akiknek a szellemi termékek szakterületén jártas szabadalmi ügyvivő, ügyvéd segítségére van szükségük. Teljes körű szolgáltatást nyújtunk a szellemi alkotások védelme terén, szerzői joggal (szoftverekkel, felhasználási szerződésekkel) kapcsolatos kérdésekben, az iroda eljár továbbá domain-ügyekben, versenyjogi vitákban, és az iroda ügyvéd partnerei általános jogi szolgáltatásokat is kínálnak.

Az utóbbi évtizedben az interneten terjedő kalóztermékek határon átnyúló kereskedelmének elburjánzása miatt 2007-től kezdetét vették egy országok kooperációját igénylő, világszintű megállapodás tárgyalásai, melyeknek végső célja egy olyan egyezmény létrehozása volt, ami sikeresen tud fellépni a termékhamisítás ellen, illetve eredményesen tud védelmet biztosítani a szerzői jog számára. Ennek az éveken át húzódó folyamatnak a végterméke lett az ACTA, vagyis a Hamisítás elleni Kereskedelmi Megállapodás, ám az aláíráshoz vezető út korántsem nevezhető gördülékenynek, sem pedig bírálattól mentesnek. Erről az egyezményről kívánunk felvilágosítást nyújtani ezen az oldalon.

 
Terms of Use
Copyright © 2010 Pintz és Társai - Minden jog fenntartva.